Skip to Content
Aki AT mond, mondjon Bt. is!

Címlap

Elsősorban budapesti, Budapest környéki és Pest megyei magánszemélyek, kis- és középvállalatok ill. egyesületek, alapítványok számára építünk honlapokat és nyújtunk vezetői támogatást. Olyan emberekkel és cégekkel dolgozunk együtt, akik szeretnének igényes honlapot maguknak, de vagy elégedetlenek a piacon elérhető kínálattal, vagy csak most érett meg bennük az elhatározás, hogy kilépnek a virtuális világba és ezért nehezen igazodnak el.
 
Egyik alaptételünk, hogy a webes megjelenés szerves része a cégek életének, ezért elválaszthatatlan az adott cég, szervezet működésétől. A webes megjelenés előkészítése során a cégvezetők kicsit távolabbról pillanthatnak rá a cég működésére, így teljesen természetes, hogy anélkül is zajlik egy kis szervezetfejlesztés, hogy akarnánk. Van, aki itt megáll, mert elérte a célját, és van, aki tovább megy, mondván, hogy már csak egy lépés, hogy alaposabban is átgondoljuk, hogyan lehetne még optimálisabbá tenni a szervezet működését. Így jutunk el a webes megjelenéstől a vezetői támogatáshoz és/vagy a szervezetfejlesztéshez.
 
A másik alaptételünk szerint ahogyan a cégek változnak, alakulnak, úgy alakul velük a honlapjuk is. Ezért fontosnak tartjuk, hogy eleve olyan rendszerrel dolgozzunk, amely sokoldalúan bővíthető, hogy nagy irányváltás nélkül szervesen egymásra épülhessenek az új tartalmak és az új funkcionalitások.
 
Célunk közvetlenül és rugalmasan reagálni ügyfeleink igényeire és fejlődési szükségleteire. Honlapunkon folyamatosan helyezünk el újabb információkat és anyagokat, ezért érdemes egy-egy későbbi időpontban újra ellátogatni hozzánk.
 
Tekintse meg a lehetséges honlaptípusok néhány példáját, olvassa el, miért velünk érdemes honlapot csináltatnia, s végül töltse ki az igényfelmérő űrlapot vagy vegye fel a kapcsolatot munkatársunkkal!